A történet
Mondhatnánk valami különleges, romantikus történetet az esküvői emlékkönyv megalkotásáról, de az nem lenne igaz és mi nem ezt képviseljük.
Az esküvői emlékkönyv egy tudatosan létrehozott kis könyvecske. Egy közös projekt, amit mi hoztunk össze. Mivel már régóta benne vagyunk az esküvőzés csodálatos világában, így megtapasztaltuk az emlékkönyv hiányát. Azt, hogy most már minden digitális, így nincs egy kézzelfogható emlék a párnak, a szülőknek és a családtagoknak. Fiatal korunk ellenére mind a ketten úgy gondoljuk, hogy igenis szükség van az emlékkönyvekre, igenis szükség van arra, hogy meghitten lapozgassák az emlékeket az emberek.
Elsősorban ezért született meg a gondolat, hogy csináljunk valami maradandót, valami emlékezeteset mindenki számára.
A sok éves tapasztalatnak köszönhetően az összes eseményt, olyan pillanatot összeszedtük az esküvőkről, amikről tudtuk, hogy emléknek valók és meg kell örökíteni.
Amint összeállt a belső, jöhetett a külső. Mivel rengeteg esküvői stílus közül lehet már válogatni, így egyértelmű volt, hogy az emlékkönyv tervezésénél is kiemelten figyelünk ennek a fontosságára. Ebből kifolyólag olyan külsővel alkottuk meg a borítókat, hogy minden esküvői stílusnál megállja a helyét. Hosszú hetek munkája után született meg a mi közös projektünk, az esküvői emlékkönyv.
És hogy miért pont a miénk ?
- részletes eseménysorozattal segíti az összegzést
- tapasztalat alapján készült
- évek óta az esküvők világában dolgozunk
- ez tényleg azt a célt szolgálja, hogy emlékként megmaradjon
- különleges stílusok közül válogathattok
Mert ha még Ti nem is, de mi tudjuk, hogy szükségetek lesz Rá.